Petőfi Sándor bélyegeken

Székesfehérvár.hu , 2023. szeptember 20. (szerda)
Megnyílt a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör idei kiállítása a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A szombatig látogatható tárlaton 34 keretben 18 tematizált bélyeg-, képeslapgyűjtemény mellett a 200 éve született Petőfi Sándorról is találnak összeállítást az érdeklődők.

Szerda délután a Lövölde utcai művelődési ház előtt egy ’48-as honvéd tüzér fogadta az érkezőket, és invitálta az arra járókat, hogy „tekintenék meg jó szívvel Székesfehérvár filatelistáinak szépséges tárlatát.” Az I. András király Lovagrend nagymestere, Bencze Tamás volt, aki korhű ruhában megidézte Petőfi korát, és ezzel felvezette a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör szerdán nyílt bélyegkiállításának fő témakörét.

A 200 éve született költő fehérvári kötődéseiről dr. Lukács László néprajzkutató tartott előadást, megemlítve a színjátszós fehérvári hónapok mellett azokat a helyeket, amelyek Fejér vármegyében őrzik Petőfi emlékét.

A Kör idei városi kiállításának két fő célja volt, mondta köszöntőjében Laczi Zoltán városi elnök. Az egyik, hogy az MH Gábor Áron Bélyeggyűjtő Kör tagja, Gruber Nándor gyűjteményéből készült tablóval tisztelegjenek Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója kapcsán, valamint, hogy a tárlaton látható 33 keretben az egykori négy és jelenlegi 12 fehérvári gyűjtő mutasson be bélyegeiből.

A Föld, illetve Szent István ábrázolását, „visszatért” bélyegzéseket és hagyatékban fellelt leveleket láthatnak az érdeklődők azokon a kereteken, amelyekkel Noll Károlyra, dr. Tóth Istvánra, Kaszai Bélára és Hada Tiborra emlékeznek a tagtársak, de megjelenik Bartók Béla, Lady Diana, a bányászat, kohászat és a virág is a több mint 30 tablón. A változatos tematikájú anyagban megtalálhatók a Hold antikvárium 1900-as évek Székesfehérvárját bemutató képeslapjai, valamint a Városi Levéltár és Kutatóintézet Petőfiről készült tablója.

A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége alelnöke, Bencefiné Vaszkó Éva köszöntőjében méltatta a fehérvári kör tevékeny munkáját, hogy a napi tevékenységeik mellett megszólítják a fiatalokat annak érdekében, hogy a bélyeggyűjtésnek ne csak múltja, hanem jövője is legyen. A köszöntőket követően adta át az országos szövetség elismeréseit. A 96. Bélyegnap alkalmából kiemelkedő munkájáért Szénási Jonathán Sándornak és Szombatfalvy Rudolfnak ezüst jelvényt ajándékozott. A Szövetség küldöttgyűlése Fehérvári Józsefet munkája elismeréseként tiszteletbeli taggá választotta. Laczi Zoltán köszönetet mondott a fehérvári gyűjtőnek a Kör éves kiállításainak rendezése mellett az iskolai tárlatok gondozásáért, valamint a személyes bélyegek elektronikus katalógusának elkészítéséért. A megnyitón felragasztható hallhatatlansággal, azaz egyedi bélyeggel köszönte meg dr. Lukács László, Bencze Tamás és Mórocz István közreműködését Laczi Zoltán.

A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége és a Magyar Posta támogatásával erre az alkalomra alkalmi bélyegző készült, amelynek képén a Szent Imre iskola előtt álló Petőfi-szobor jelenik meg. A megnyitón kiegészítő programként Mórocz István „Pro Civitate” kitüntető címmel és Mórocz Istvánné „Székesfehérvárért” díjjal kitüntetett könyvkötő mesterek által készített „Petőfi 200” emléklapra pecsétet készítettek.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.