Bélyegkiállítás nyílt a Németh László Általános Iskolában

Székesfehérvár, 2024. március 21. (csütörtök) – Ezúttal a Németh László Általános Iskolában folytatta bemutatóit a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A bélyeggyűjtők egy olyan összeállítással készültek a diákoknak, ami a gyermekek figyelmét felkeltő darabokat tartalmazza. A kiállítás egészen május végéig lesz látható az intézményben.

Csütörtökön nyílt meg és május közepéig látogatható az a különleges tárlat, amely a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör rendezésében valósul meg a Németh László Általános Iskolában. A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör 2018-ban kezdeményezte egy olyan sorozat indítását a helyi általános és középiskolákban, illetve a közművelődési intézményekben, amely különleges, a diákok érdeklődésére is számot színes, tematikus összeállításokkal hozza közelebb a bélyegek világát a gyerekekhez.

Laczi Zoltán, a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör elnöke elmondta, hogy ötven évvel ezelőtt a bélyeggyűjtő körök mellett működtek ifjúsági körök is, egészen a 90-es évek elejéig Székesfehérváron is volt ilyen, közel 300 ifjú bélyeggyűjtővel. „A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének és a helyi egyesületnek is az a célja, hogy minél szélesebb körben, az iskolás korosztállyal is megismertesse a bélyeggyűjtést és ezért döntöttünk amellett 2018-ban, hogy iskolai bemutatókat tartunk. A Németh László Általános Iskolában látható anyag két részből áll, az egyik a március 15-i témakörhöz kapcsolódó bélyegeket tartalmazza, a másik pedig a gyerekek szívéhez közel álló meséket ábrázoló bélyegeket mutat be.” – emelte ki Laczi Zoltán, hozzátéve, hogy az intézmények lehetőséget biztosítanak arra is, hogy szakmai vagy osztályfőnöki órákon a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör tagjai beszéljenek a gyerekeknek a gyűjtésről, a bélyegről, a bélyeg készítésről és a kiállított anyagokról is.

Az első fehérvári székhelyű önálló egyesület 1925-ben alakult meg Székesfehérvári Bélyeggyűjtők Egyesülete néven – ez volt a jogelődje a mai Városi Bélyeggyűjtő Körnek, így jövőre fennállásuk 100. évfordulóját ünnepelhetik. A bélyeggyűjtés hőskora a 60-as 70-es években volt, amikor 800 tagja is volt a fehérvári bélyeggyűjtő körnek és szinte minden iskolában volt bélyeggyűjtő szakkör.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

Fotó: Varju Zoltán Mihály
Szöveg: Gáspár Péter

(forrás: ÖNKORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT)

Tisztelt Gyűjtőtársak Kedves érdeklődők!

Amennyiben a Székesfehérvári Városi bélyeggyűjtő Kör tavalyi tevékenységéről és az idei elképzelésekről további információt szeretnének megtudni az alábbi linken található videó megnyitásával megtehetik!

FELHÍVÁS

Tisztelt Bélyeggyűjtők! Kedves Székesfehérváriak!

A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör 2025-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Kérem, legyen részese Ön is évfordulós rendezvényeinknek, s engedje meg, hogy az Ön által őrzött, a bélyeggyűjtéshez kapcsolódó emlékeken keresztül mások is megismerhessék ezt a nemes tevékenységet!

Felkérjük azon magánszemélyeket, gyűjtőket, akik birtokában olyan magánirat, tárgyi eszköz található, amely az elmúlt száz év bélyeggyűjtésével kapcsolatos eseményekhez kötődik, hogy juttassák el egyesületünkhöz. Várunk a bélyeggyűjtéshez, bélyegkiállításokhoz, posta­történethez kapcsolódó fényképek, levelezések, plakátok, hirdetmények, brosúrák, könyvek, sajtóanyagok, szórólapok, naplók, visszaemlékezések vagy bármely egyéb, a korszakhoz köthető forrást.

Ugyancsak várunk tárgyi emlékeket. Ezek lehetnek emléktárgyak, plakettek, kitüntetések vagy bármely, a bélyeggyűjtéshez köthető jellegzetes tárgy.

A gyűjtés lokális jellegű, tehát elsősorban a Székesfehérvárhoz kötődő emlékeket várjuk, de a vármegyehatáron belülről érkező tárgyakat is köszönettel fogadunk 2024. szeptember 30-ig.

A beérkezett anyagokból bemutatósorozatot indítunk 2025 januárjától.

Az átadott emlékeket természetesen gondosan őrizzük, és az események végeztével vissza­juttatjuk tulajdonosaiknak.

Elérhetőségünk: belyeggyujtok@gmail.com

Összejöveteleinket minden páros hét szerdán 16–18 óra között
a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házában tartjuk.

(Székesfehérvár, Lövölde út 46.)

Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör

Házhoz megy a Bélyegmúzeum

A Bélyegmúzeum 2024 első félévében új múzeumpedagógiai szolgáltatást vezet be.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja során rendszeresen nagy népszerűségnek örvendenek kihelyezett óráink, melyeket az idei esztendőtől felveszünk állandó múzeumpedagógiai szolgáltatásaink közé.

Ezt a lehetőséget az év első felében az általános iskolák bevezető jelleggel, ingyenesen vehetik igénybe, amire havonta két keddi napon biztosítunk lehetőséget, alkalmanként két jelentkező osztálynak. Az egyik alkalommal alsó, a másik alkalommal felső tagozatos diákok számára kínálunk fel kihelyezett óra-lehetőséget.

A programok időpontjaival és a jelentkezés menetével kapcsolatban bővebb információt a schuller.agnes@belyegmuzeum.hu e-mail címen vagy a +36-1/342-3757-es telefonszámon kaphatnak hétköznap 9 és 15 óra között.
www.belyegmuzeum.hu

Januártól házhoz megy a Bélyegmúzeum! Szeretettel várjuk programunkra az általános iskolás osztályok jelentkezését!