Különleges bélyeggyűjtemények költöztek a Kossuth Lajos Általános Iskolába

Székesfehérvár, 2022. szeptember 13. (kedd)A 70 éves Kossuth Lajos Általános Iskolába érkezett a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör kisiskolásoknak szóló kiállítása. Céljuk, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a bélyeggyűjtéssel.

Többek között az 1848-49-es szabadságharchoz, ismert mesékhez, autókhoz és vonatokhoz kapcsolódó bélyegek kerültek kiállításra a Kossuth Lajos Általános Iskola aulájában. A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör ebben a tanévben is folytatja 2019-ben elkezdett sorozatát, melynek során a város oktatási intézményeiben népszerűsítik a bélyeggyűjtést, valamint edukálják a fiatalokat. A diákok az iskolában elhelyezett tablókon túl ugyanis oktatást is kapnak a bélyeggyűjtés fortélyairól, a november 15-ig látható tárlat pedig a tantervhez igazodva, tematikusan cserélődik majd.

Laczi Zoltán, a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör elnöke úgy fogalmazott, mindenképpen szeretnének olyan gyűjteményeket bemutatni, melyek kapcsolódnak az oktatási anyaghoz és az általános iskolás korosztály érdeklődését is felkeltik. Az elnök elmondta, a 60-as évektől egészen a 90-es évek elejéig rendkívül népszerű volt a bélyeggyűjtés, azonban mára a gyűjtők fontos feladatává vált, hogy a fiatalabb korosztállyal is megismertessék ezt a hobbit.

A kiállításon részt vett Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő. „Nagyon örülök, hogy a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör bemutatja ezt a nagy hagyományokkal rendelkező hobbit és életformát a gyerekeknek. Talán leendő bélyeggyűjtők és történészek is vannak a diákok között.” – fogalmazott Östör Annamária önkormányzati képviselő.

Strasszerné Farkas Márta, a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója köszönetet mondott, hogy a kiállítás a jubiláló iskolában kezdheti meg a tanévet. Érdekesség, hogy az intézmény zenei tagozata 50. évfordulójának alkalmából a bélyegek között a zenével kapcsolatos darabokat is megtalálhatnak diákok.

Az eseményen készült képeinket Galériánkból letölthetik.

(Önkormányzati Kommunikációs Központ Székesfehérvár)
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Vélemény, hozzászólás?