Szent István bélyegeken – Kiállítás nyílt a Köfém Művelődési Házban

forrás: FEOL.hu – Fejér Megyei Hírportál.
Fotó: Borsányi Bea / FMH

A Szent István Múzeumból a Köfém Művelődési Házba költözött a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör kiállítása, amely szeptember 1-jéig tekinthető meg.

A Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör 1925-ben alakult, néhány évtől eltekintve működése folyamatosnak mondható, kiállításokat is szinte a kezdetektől rendeznek. Ennek köszönhetően városunk is otthont adhatott néhány olyan országos és nemzetközi eseménynek, mint például a rangos nemzetközi bélyegkiállítás, a Hunfila is a Magyar Király Szállóban, amely a Szent István Emlékév programjai között szerepelt 2013-ban.

Ahogy azt Laczi Zoltán, a bélyeggyűjtő kör elnöke elmondta, Fehérvárhoz sajnos nagyon kevés bélyeg kötődik. A háború után mindössze kettő jelent meg: 1951-ben és 1964-ben. A város ezeréves alapításának évfordulójára, illetve az Aranybulla kiadásának 750. évfordulóján, 1972-ben bélyegsorozatot, illetve bélyegblokkot adtak ki, amelyet csak most, az Aranybulla 800. évfordulójára készített bélyegblokk követett. Ezt éppen szombaton mutatták be a fehérvári közönségnek a Hiemer-házban.

A mostani kiállításon Hada Tibor Szent Istvánhoz köthető értékes gyűjteményét lehet megtekinteni, amelyet – miután 92 éves és már nem jár kiállításokra – a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Körnek adományozott. Hada Tibor neve nem ismeretlen a városi bélyeggyűjtők és a cserkészek előtt sem: ő a székesfehérvári IV. Cserkész kerület egyik alapítója, aki több mint nyolc évtizede gyűjt bélyeget és egy időben a Városi Bélyeggyűjtő Kör országos küldötte is volt.

Vélemény, hozzászólás?