A személyes bélyegekről

Személyes bélyegek

Már 2004 óta készíthetők személyes bélyegek, mégis valószínű, hogy a nem bélyeggyűjtő egyének nagy része nem ismeri ezeket, vagy ha találkozik is velük, nem tűnik fel számukra ezek eltérése a szokásos postabélyegektől.

Mi a személyes bélyeg?

Olyan szelvényes (két részből álló) bélyeg, amelynek egyik része a postai levéltovábbítás díjának lerovására szolgáló „hivatalos” postabélyeg, a szelvényre pedig a készíttető által szerkesztett tetszőleges témájú kép, ábra kerül. A bélyeget a Magyar Posta készíti, de a szelvény tartalmára vonatkozóan (a jóízlés határain belül) semmiféle megkötése nincs.

Kik készíttetnek személyes bélyegeket?

Önkormányzatok, a település vagy valamilyen rendezvényének propagálására. Civil szervezetek, leggyakrabban bélyeggyűjtő körök, valamilyen kiállításuk emlékére. Cégek reklámként, logójuk, tevékenységi körük ismertetésével. Magánszemélyek gyermekük, családtagjaik fotóival ajándékként, emlékként. Utóbbi években a Magyar Posta is készít olyan személyes bélyegeket, ahol nemcsak a postai rész, hanem a szelvény is saját „terméke”.

Hányféle személyes bélyeg létezik?

Ez pontosan nem ismert, de még megbecsülni is nehéz. A Posta nem ad, nem adhat ki erről információt, hiszen a szelvényes résznek nem „jogtulajdonosa”. Nagyságrendileg tájékoztató lehet. hogy amig a Magyar Bélyegek Árjegyzéke 1867-től napjainkig 6000. sorszám felé tart, addig a személyes bélyegekből a gyűjtőktől már eddig közel 2500 különböző képinformáció érkezett.

Ha ilyen mennyiségben készülnek a személyes bélyegek, akkor nyilván kialakult ezek gyűjtői köre is. A fenti ismeretek alapján hogyan lehet gyűjteni, rendszerezni ezt a bélyegfajtát?

A gyűjtők körében természetesen felmerült az igény a rendszerezésre, katalogizálásra. A kiadás körülményeiből adódik, hogy hivatalos, átfogó nyilvántartás nincs a kiadott bélyegekről. Ezért 2018 elején Dr Hermann István pápai és Fehérvári József székesfehérvári gyűjtők ötlete alapján, öntevékeny alapon megkerestünk számos bélyeggyűjtőt, hogy bocsássák rendelkezésünkre gyűjteményük e körbe tartozó bélyegeinek képeit. Kezdeményezésünk pozitív visszhangra talált, és már rövid idő alatt ezernél több kép gyűlt össze. Igy megkezdhettük a bélyegképek rendszerezését, és egy internetes katalógus összeállítását. Ez év elejére sikerült elkészíttetni a számítógépes programot, ami könnyen áttekinthető formában bemutatja a már 2500 db-ra duzzadt állományt. A „Személyes bélyegek katalógusa” már elérhető az interneten http://szemelyesbelyeg.filafehervar.hu címen.

A katalógust folyamatosan bővítjük a gyűjtőktől kapott képekkel. Az újonnan megjelenő bélyegek mellett, a korábban kiadott példányok képeit is várjuk. Mennyi lehet a teljes állomány? Még nem tudjuk megbecsülni sem.

Mire használható a katalógus?

A bélyegkatalógusok általában példányszámokat, értékelést közölnek. Ilyen információkat ez nem tud nyújtani. Alkalmas viszont a saját gyűjtemény egyfajta rendszerezésére, és ha jelentős számú érdeklődő látogatója lesz, akkor segítséget nyújthat csere bonyolításához, hiányok után való nyomozáshoz.